László Lajtha

HÍREK

Koszorúzás Lajtha László emléktáblájánál és szobránál,
születésének 126. évfordulóján

2018. június 30-án, szombaton 18 órakor, Lajtha László születésének 126. évfordulója alkalmából, a Hagyományok Háza kezdeményezésére megkoszorúzták a zeneszerző-népzenekutató egykori belvárosi otthona, a Váci utca 79-es számú ház falán elhelyezett emléktáblát, majd a Károlyi-kertben lévő szobrát. Az immár hagyományos megemlékezésen a Váci utca 79. előtt Solymosi Tari Emőke zenetörténész mondott beszédet, majd az ünneplők átvonultak a Károlyi-kertbe, ahol Árendás Péter, a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Könyvtárának és Archívumának tárvezetője mondta el gondolatait. Mindkét helyszínen, valamint végig az átvonulás alatt Lajtha széki gyűjtéséből játszottak a muzsikusok: Lipták Dániel (hegedű), Árendás Péter (kontra) és Csőgör Róbert (bőgő).

 

Solymosi Tari Emőke teljes beszéde itt olvasható.

 

Tudósítás a koszorúzásról (a teljes beszéd szövegével):

https://papageno.hu/intermezzo/2018/07/a-minden-szabalynal-erosebb-kovetelmeny-a-belso-rend-lajtha-laszlo-elete

 

Képek az ünnepségről

 

Emléktábla a Lajtha-ház falán

 

Emléktábla a Lajtha-ház falán

 

 

Árendás Péter

 

Árendás Péter

 

 

Solymosi Tari Emőke

 

Solymosi Tari Emőke

 

 

Lipták Dániel, Árendás Péter és Csőgör Róbert

 

Lipták Dániel, Árendás Péter és Csőgör Róbert

 

 

Solymosi Tari Emőke beszédet mond a Lajtha-emléktáblánál

 

Solymosi Tari Emőke beszédet mond a Lajtha-emléktáblánál

 

 

Koszorúzás Lajtha László emléktáblájánál és szobránál

 

Koszorúzás Lajtha László emléktáblájánál és szobránál

 

Koszorúzás Lajtha László emléktáblájánál és szobránál

 

Lajtha László szobra a Károlyi-kertben

 

Lajtha László szobra a Károlyi-kertben

 

 

Árendás Péter beszédet mond a Lajtha-szobornál

 

Árendás Péter beszédet mond a Lajtha-szobornál

 

 

Koszorúzás Lajtha László emléktáblájánál és szobránál

 

(Fotók: STE)

 


Ozsvárt Viktória előadása Lajtháról a Zeneakadémián

2018. június 15-én, pénteken 13.45-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületének X. termében, az Új Nemzeti Kiválóság Program zárókonferenciáján, a zenetudomány-zeneelmélet szekcióban Lajtha László és a magyar zenei közélet direktívái (1949–1958) címmel tart előadást Ozsvárt Viktória zenetörténész.

 

 


Ozsvárt Viktória előadása a Zenetudományi Intézetben

2018. június 6-án, szerdán 15 órakor, az MTA BTK Zenetudományi Intézet Bartók Termében, a Zenéről szólva – Megközelítések, módszerek, eredmények című konferencián Lajtha László írásai a népzenéről címmel tart előadást Ozsvárt Viktória zenetörténész.

 

 

 


Lajtha Hegylakók című kórusműve a Párkai Istvánt köszöntő díszhangversenyen

2018. május 27-én, vasárnap 19.30-kor, a Zeneakadémia Nagytermében díszhangversenyt tartottak Párkai István Kossuth-díjas karnagy, a Nemzet Művésze, professor emeritus tiszteletére, akinek június 30-án lesz a 90. születésnapja (egy napon született Lajtha Lászlóval.) A hangversenyen Lajtha László – Áprily Lajos versére írt – Hegylakók című kórusműve is elhangzott, az Óbudai Kamarakórus előadásában, Erdős Ákos vezényletével. E művet – miként Lajtha más kórusműveit is – pályája során Párkai István is vezényelte, és az ünnepi esten beszélt is ezekről az interpretációkról Kutnyánszky Csaba rektorhelyettesnek, a karmester és karvezető tanszék vezetőjének, aki a pódiumbeszélgetést vezette. (Párkai István Lajtha kórusműveiről többek között Solymosi Tari Emőke Két világ közt – Beszélgetések Lajtha Lászlóról című, 2010-ben megjelent kötetében is nyilatkozott: 279–281. oldal).

 

 


Egy műfaj illegalitásban
Lajtha László két miséje Horváth Márton Levente kötetében

2018. május 7-én, hétfőn 17 órakor, Budapesten, a Ferenciek terén, a Szent István Könyvhét rendezvénysorozata keretében tartják Horváth Márton Levente orgonaművész könyvének bemutatóját. Címe: Egy műfaj illegalitásban. Misekompozíciók Magyarországon 1949–1969 között. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszéke által 2017-ben kiadott kötetben a szerző – számos más komponista műve mellett – Lajtha László két miséjét (Op. 50 és Op. 54) is részletesen bemutatja (44–79. oldal). A könyv a 2013-ban befejezett, azonos című DLA-disszertáció átdolgozott és bővített változata.

 

Részletesebb információ a Szent István Könyvhét rendezvényeiről:

http://szitkonyvek.hu/leiras/1

 

Horváth Márton Levente

 

Horváth Márton Levente

 


Mestereink öröksége
Lajtha Lászlóra is emlékeztek a Táncház Napi gálakoncerten

2018. május 4-én, a Táncház Napját megelőző estén, 19.30-kor, a budapesti Zeneakadémián Táncház Napi gálakoncertet tartottak, amelyen a Halmos Béla-díjakat is átadták. Az Árendás Péter által szerkesztett, Mestereink öröksége című ünnepi koncerten a fellépők – más jelentős népzenekutatók mellett – Lajtha Lászlónak is emléket állítottak. A táncházmozgalom számára – főként széki gyűjtései miatt – kiemelkedően fontos népzenekutatóra emlékezve ezúttal szépkenyerűszentmártoni gyűjtéseiből szólaltattak meg dallamokat.

 

További részletek:

http://zeneakademia.hu/hu/nepzene/-/program/a-tanchaz-napja-20180504-1930

http://www.hagyomanyokhaza.hu/main/rendezvenyek/tanchaznapja

http://papageno.hu/intermezzo/2018/05/a-zeneakademia-elotti-ter-kap-foszerepet-a-tanchaz-napjan

 


Lajtha VII. szimfóniája a Carnegie Hallban

2018. május 3-án, csütörtökön 19 órakor, New Yorkban, a Carnegie Hallban a The Orchestra Now elnevezésű zenekar Lajtha László VII. szimfóniáját (Op. 63, 1957) is előadta, Leon Botstein vezényletével. A hangversenyen Lajtha „Forradalmi” szimfóniája mellett (mely az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének állít emléket) Ahmed Adnan Saygun török zeneszerző IV. szimfóniája és Bartók Béla Concerto két zongorára és zenekarra (1940) című műve hangzott el.

 

További részletek:

https://www.carnegiehall.org/calendar/2018/05/03/the-orchestra-now-0700pm

 


Balog József befejezte Lajtha zongoraműveinek felvételét

2018 májusára várható a Lajtha-zongoraművek régóta várt hanglemezfelvételének megjelenése. Az előadó Balog József, Lajtha műveinek elhivatott és kiváló interpretátora, aki tizennégy hónapon át dolgozott a felvételeken. A két korong Lajtha majdnem összes zongoraművét tartalmazza, számos olyat is, amelyből még nem készült korábban hangfelvétel.

A Papageno Balog Józseffel készített interjújában erről is szó esik:

https://papageno.hu/featured/2017/11/kotelessegem-a-lajtha-muvek-bemutatasa-es-felvetele

 


Solymosi Tari Emőke előadása Lajtháról, Veszprémben

2018. április 6-án, pénteken 18 órakor, Veszprémben, a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Térben (Veszprém, Brusznyai u. 2.) Lajtha László – „a harmadik nagy magyar” címmel tart vetített képekkel, filmrészletekkel és zenével illusztrált előadást Solymosi Tari Emőke zenetörténész.

 


 


A fuvolaszonáták nagykönyve
Lajtha koncertszonátája Ittzés Gergely új lemezén

2018 áprilisában jelent meg a Hungarotonnál A fuvolaszonáták nagykönyve című nagyszabású hanglemezsorozat ötödik kötete, amelyben szovjet és magyar szerzők művei hallhatók. A CD-t Lajtha László négytételes, Sonate en concert (Op. 64) című műve nyitja meg Ittzés Gergely fuvolaművész és Nagy Péter zongoraművész előadásában.

 

További részletek:

https://hungarotonmusic.com/classical/a-fuvolaszonatak-nagykonyve-p9942.html

 


Lajtha fuvolára és zongorára írt koncertszonátája
Fülep Márk és Kéry Tamás romániai turnéján

2018. március 16-án, pénteken 19 órakor, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, majd március 18-án, vasárnap 18 órakor, a gyergyóremetei Balás Gábor Művelődési Házban két alkalommal is megszólalt Lajtha László fuvolára és zongorára írott koncertszonátája (Op. 64) a Lajtha-műveket gyakran előadó Fülep Márk, Lajtha-díjas fuvolaművész és Kéry Tamás zongoraművész interpretációjában.

 

 

 


Lajtha II. hárfás triója a Magyar Rádió Márványtermében

2018. március 13-án, kedden 19 órakor, a Magyar Rádió Márványtermében, a Fiatal művészek pódiuma című sorozatban Lajtha Op. 47-es II. triója is elhangzott, Duleba Lívia (fuvola), Razvaljajeva Anasztázia (hárfa) és Baranyai Barnabás (gordonka) előadásában.

 

További részletek:

https://www.mediaklikk.hu/cikk/2018/02/06/marvanytermi-es-studiokoncertek-marciusban-a-bartok-radioban

 

Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész

 

Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész

 


A fekete-fehér színei
Balog József zongoraestje a Zeneakadémián

2018. március 7-én, szerdán 19 órakor, a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében ismét különleges összeállítású programmal lepi meg a közönséget a kivételes képességű fiatal zongoraművész, Balog József. Programját két Lajtha-mű egy-egy tételével kezdi: Egy levélféle magamról (a Des écrits d’un’ musicien ciklusból), valamint Scherzo (a Hat zongoradarabból). A műsorban Eötvös Péter, Kadosa Pál, Vajda Gergely, Kurtág György, Sári József, Bánkövi Gyula, Jeney Zoltán kompozíciói, illetve azok részletei csendülnek fel, a koncert második felében pedig elhangzik Vidovszky László Schroeder halála című műve. A hangverseny a 2018. február 11-re meghirdetett és betegség miatt elmaradt előadás helyett kerül megrendezésre.

 

Részletesebb információ:

http://zeneakademia.hu/hu/klasszikus/-/program/balog-jozsef-zongoraestje-20180211-1900

 


Lajtha Capricciója a Pesti Vigadóban

2018. március 1-jén 19 órakor, a Pesti Vigadóban ismét műsorra tűzték Lajtha László Capriccio című, 1944-ben komponált balettjét – Lajtha címmel – Barta Dóra koreográfiájával és rendezésében, Ménesi Gergely vezényletével. A program a Badora Társulat, a Liszt Ferenc Zeneakadémia és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója volt.

 

Részletesebb információ:

http://vigado.hu/programok/-/event/10184/lajtha/11657

 

A Pesti Vigadó dísztermét különlegesen rendezték be a produkcióhoz

 

A Pesti Vigadó dísztermét különlegesen rendezték be a produkcióhoz

 

 

Barta Dóra koreográfus-rendező és Ménesi Gergely karmester

 

Barta Dóra koreográfus-rendező és Ménesi Gergely karmester

 

 

Ménesi Gergely karmester, Solymosi Tari Emőke zenetörténész, Gyurkó Csilla, Lajtha László jogörököse és Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója az előadás után, a helyszínen

 

Ménesi Gergely karmester, Solymosi Tari Emőke zenetörténész,
Gyurkó Csilla, Lajtha László jogörököse és Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója
az előadás után, a helyszínen

 

 

A Múzsát alakító Jurák Bettina

 

A Múzsát alakító Jurák Bettina

 

 

Az előadás színlapja

 

Az előadás színlapja

 

 

Gyurkó Csilla jogörökös, Barta Dóra koreográfus-rendező és Ménesi Gergely karmester

 

Gyurkó Csilla jogörökös, Barta Dóra koreográfus-rendező és Ménesi Gergely karmester (Fotók: STE)

 


Megemlékezés Lajtha Lászlóról Nyíregyházán

2018. február 23-án, pénteken, Nyíregyházán a Vikár Sándor Zeneiskola hangversenytermében megemlékezést tartottak Lajtha László születésének 125. és halálának 55. évfordulója alkalmából. 14.30-kor Solymosi Tari Emőke zenetörténész tartott előadást Lajtha László életútjáról és zenéjéről, majd 16 órakor a szerző műveiből és népzenei gyűjtéseiből tartottak hangversenyt.

 

 

Megemlékezés Lajtha Lászlóról Nyíregyházán, a Vikár Sándor Zeneiskolában
Megemlékezés Lajtha Lászlóról Nyíregyházán, a Vikár Sándor Zeneiskolában

 

Megemlékezés Lajtha Lászlóról Nyíregyházán, a Vikár Sándor Zeneiskolában

Hudivók Marianna

Megemlékezés Lajtha Lászlóról Nyíregyházán, a Vikár Sándor Zeneiskolában

 


Ménesi Gergely karmester és Mali Andrea gyártásvezető a 2018-as Lajtha-díjasok
Emlékest a Magyar Rádió Márványtermében

2018. január 23-án, kedden 19 órakor, a Magyar Rádió Márványtermében került sor a 2018-as Lajtha-díjak átadására, Lajtha-emlékest keretében. A hangversenyen a Rádiózenekar szólistái játszottak: Bábel Klára hárfázott, Simon Dávid fuvolázott, Oláh Vilmos hegedült, Máté Győző brácsázott, Hary Péter gordonkázott, továbbá Granik Anna zongorázott. Ravel-Salzedo és Ibert egy-egy kompozíciója mellett Lajtha László II. hárfás trióját (Op. 47), Szonatináját (Op. 13) és II. hárfás kvintettjének (Op. 46) I. és III. tételét hallgathatta meg a közönség. A hangverseny szünetében Gyurkó Csilla, Lajtha jogörököse mondott laudációt és adta át a Lajtha László-díjat Ménesi Gergely karmesternek, aki a közelmúltban többször is vezényelte Lajtha VI. szimfóniáját, továbbá nevéhez fűződik a Capriccio című balett színpadi ősbemutatója is (lásd Híreinket, 2017. április 19.), majd Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója mondott laudációt, és Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója adta át a díjat Mali Andrea gyártásvezetőnek.

 

Gyurkó Csilla Ménesi Gergelyről szóló laudációja itt olvasható.

Devich Márton Mali Andreáról szóló laudációja itt olvasható.

 

Devich Márton, Gyurkó Csilla, Mali Andrea, Ménesi Gergely, Medveczky Balázs

 

Devich Márton, Gyurkó Csilla, Mali Andrea, Ménesi Gergely, Medveczky Balázs

 

 

Gyurkó Tünde, Mali Andrea, Ménesi Gergely, Gyurkó Csilla

 

Gyurkó Tünde, Mali Andrea, Ménesi Gergely, Gyurkó Csilla

 

 

Gyurkó Csilla, Ménesi Gergely

 

Gyurkó Csilla, Ménesi Gergely

 

 

Bábel Klára, Simon Dávid, Hary Péter

 

Bábel Klára, Simon Dávid, Hary Péter

 

 

Simon Dávid (fuvola), Oláh Vilmos (hegedű), Bábel Klára (hárfa), Máté Győző (brácsa) és Hary Péter (gordonka)

 

Simon Dávid (fuvola), Oláh Vilmos (hegedű), Bábel Klára (hárfa),
Máté Győző (brácsa) és Hary Péter (gordonka) (Fotók: STE)

 


 

2017    |    2016    |    2015    |    2014    |    2013    |    2012    |    2011    |    2010

Contact: lajtha@hagyomanyokhaza.hu Site search: